Anyám sokszor este későn telefonált és elmesélte, hogy a szomszéd macskája felidegesítette őt, vagy azt, hogy vitatkozott valakivel. Ilyenkor az egészségéről is panaszkodott. Néha már csak kihangosítottam a telefont, és oda sem figyeltem rá, hagytam, hadd mondja...
Ezek a beszélgetések valósággal irritáltak, és elmagyaráztam neki, hogy az ilyen problémákat meg lehet oldani, de nem úgy, hogy folyton nekem panaszkodik.
Az anyám meghallgatta amit mondtam, majd a következőket mondta: Kivel tudnék beszélgetni a problémáimról, ha nem veled? Te vagy a legdrágább ember az életemben.
Abban a percben rájöttem, hogy nem vagyok jó lánya az anyámnak, mert az ő problémái engem nem igazán érdekeltek. Bezzeg ha nekem van valami bajom, ő türelmesen végighallgat és mindig tanácsot ad.
Eszembe jutott az az idő, amikor anyám naponta átnézte velem a házi feladatokat, megfőzte azt, amit megkívántam, és mindenhová elvitt, ahová akartam... Most pedig nincs időm arra, hogy meghallgassam őt?!
Összepakoltam, majd elindultam édesanyámhoz, hogy átöleljem úgy, mintha 4 éves lennék. Együtt kimentünk a konyhába, majd megsütöttük a kedvenc süteményét. Az anyám szemében láttam az örömöt, és boldog volt. Nem magyaráztam el, mi ez a másfajta viselkedés, de érezte, hogy visszakapta a lányát. Azt, aki neki a legfontosabb, és aki számára ő a legfontosabb.
Becsüljétek meg az édesanyátokat!
Amikor az egész világ ellenünk van, az anyánk akkor is mellettünk lesz, támogatni és védeni fog bennünket, és úgy szeret, ahogy soha senki nem fog.