Disznóvágásra, lakodalomba, vagy bármilyen nagyobb eseményre, a család, barátok, szomszédok együtt készítették a csigatésztát az ünnepi lakomára. Lakodalmak előtt már több héttel előre összeültek a környékbeli asszonyok, és nekiláttak a csigacsinálásnak. Közben persze jól szórakoztak: énekeltek, beszélgettek, sőt egy kicsit borozgattak is. A mondás szerint, minél több csigatészta került a fiatal pár tányérjába az esküvőn, annál gazdagabb áldásban részesültek az életben.
A jó csigatésztához csak liszt kell és tojás, vizet nem szabad hozzá tenni, tehát annyi tojás szükséges, amennyit a liszt felvesz. Ha nagy mennyiségben csináljuk a csigát, akkor akár száz vagy több tojást is elhasználhatunk. Amikor meggyúrjuk a tésztát, sodrófával vékonyra kinyújtjuk, csíkokra vágjuk, majd a csíkokat apró kockákra felaprítjuk (a méretek persze változóak, van aki apróbb csigát készít, van aki nagyobbat).
A kockázás során az asszonyok le szokták takarni a már elkészített kis kockákat fóliával, nehogy kiszáradjon a tészta, amíg folynak a munkálatok, ha ugyanis kiszárad, akkor nem lehet feltekerni. Ha elkészültünk a kockázással, következik a kis kockák csigává sodrása. Erre csigacsinálót használunk. A tésztasodrásra a finoman bordázott felület szolgál, ezen kívül a csigacsinálóhoz tartozik egy pálcika, vagy orsó.
Egy kis kocka tésztát ráteszünk a bordára és azt a szegletnél kezdve sodorjuk fel a pálcika végére, de egyúttal nyomjuk jól a bordához a tésztás pálcikát, mert csak így lesz a tészta szép recés, csak így ragad össze és csak így alakul szép kis kürtő formába. Ha mind az összes kockát feltekertük, az elkészült csigát száradni hagyjuk. A csigát vászonkendőre vagy ponyvára szokták rakni.
