A gyapjas tintagomba nevét arról kapta, hogy a kalapja egy önfeloldódási folyamat következtében idővel elfeketedik, elfolyósodik, melyet régebben tintaként használtak fel.

Már az ősi kultúrák embere is tudott arról, hogy bizonyos gombák frissítenek, tonizálnak, gyógyhatással is bírnak. Ezek az ismeretek generációról generációra szálltak, azonban ezeket a mai kor kutatói csupán az utóbbi évtizedekben erősítették meg, miután a tudomány fejlődésével lehetőség nyílt alapos vizsgálatukra. A kutatások során az is kiderült, hogy ezeknek a gombáknak nincs, vagy csak jelentéktelen mértékben van mellékhatásuk.

A gyógyító gombákról való ismereteink java része a Távol-Keletről, elsősorban Kínából származik, annak ellenére, hogy Európa népei is ismerték és alkalmazták a gombák gyógyító erejét. Ez a tudás azonban jelentős részben feledésbe merült, bár a népi gyógyászatban régebben több gombát is sikeresen alkalmaztak. Számos vizsgálat bizonyítja, hogy a gombák az ember életfolyamataihoz nélkülözhetetlen nyomelemeken kívül gyógyhatású vegyületeket is tartalmaznak.

A gyapjas tintagomba Közép-Európa erdeiben, legelőin és mezőin elterjedt gomba. Fiatalon igen jóízű, még a legkiválóbb csemegegombákkal is felveszi a versenyt. Nevét arról kapta, hogy a kalapja egy önfeloldódási folyamat következtében idővel elfeketedik, elfolyósodik, melyet régebben tintaként használtak fel.

A gyapjas tintagomba ismert hatásai
(publikált kutatások alapján)

• Kedvező befolyást gyakorol a szénhidrát háztartásra és a hasnyálmirigy inzulintermelésére.
• Javítja a glükóz felhasználását, vércukorszint-csökkentő hatással rendelkezik.
• A cukorbetegség kései szövődményeit (pl. keringési zavarok) is képes ellensúlyozni.
• A gomba hatóanyagai egy úgynevezett „védőernyőt” hoznak létre az inzulintermelésért felelős sejtek fölött.
• A vércukorszintre és összanyagcserére gyakorolt jótékony hatásának köszönhetően segíti a fogyást.
• Gombás fertőzések elleni hatását is igazolták (pl. Candida albicans esetén).
• Az ázsiai népi gyógyászatban az emésztés és az aranyér gyógyítására alkalmazzák.
• Kínai kutatások állatkísérletekben bizonyos rosszindulatú daganatok 90-100%-os gátlását tapasztalták.
• Egereken végzett kísérletek alapján vércukorszint-csökkentő hatása elérheti az orvosi gyakorlatban használt szerek hatásfokát és a hatás tartósságát.

A gyapjas tintagomba beltartalmi értékei

  • Rengeteg, a szervezetünk számára nagyon hasznos anyag található a gyapjas tintagombában. Rendszeres fogyasztása, mindennapi életünkbe, étkezésünkbe való beillesztése csakis előnyös és egészséges lehet mindenki számára. Az utóbbi években egyre felkapottabbá vált az egészséges táplálkozás követőinek körében.
  • Ásványi anyagok: kálium, kálcium, nátrium, magnézium
  • Nyomelemek: vas, cink, mangán, réz
  • Vitaminok (nagyobb mennyiségben): C-vitamin, B1-vitamin, B2-vitamin, niacid
  • Aminosavak: Tartalmazza az összes aminosavat, köztük 9 esszenciális aminosav, melyeket az emberi szervezet nem képes előállítani.
  • Magas rosttartalom: 13-49%.

 A magas rosttartalom nem csak a gyapjas tintagomba tulajdonsága. A gombaőrlemények a kivonatokkal ellentétben magukba foglalják a gombában fellelhető összes hatóanyagot, vitaminokat, ásványi- és nyomelemeket és egy sokszor elfeledett összetevőt, az emészthetetlen rostokat is.
A gombákban található rosttartalmat élelmi (diétás) rostoknak nevezzük. Létfontosságú szerepet töltenek be az emésztésben. Ezek a szénhidrátok, melyeket szervezetünk nem képes lebontani. Két fajtájuk létezik: vízben oldódók és vízben oldhatatlanok

Az oldhatatlan rostok szerepe az egészségünk megőrzésében:
• Azok, akik nem fogyasztanak megfelelő mennyiségű rostot, székrekedésben szenvedhetnek.
• Telítettségérzetet okoznak, csökkentik az étvágyat.
• Növelik a székletünk víztartalmát és tömegét, csökkentik a vastag- és végbélrák kialakulásának a kockázatát.
• Az élelmi rostok csökkentik a szív- és érrendszeri megbetegedések, a cukorbetegség, az elhízás, a szorulás és a vastagbélgyulladás előfordulásának a lehetőségét.
• Késleltetik a cukor felszívódását a vérbe. Az étkezés utáni vércukorszint kevésbé emelkedik meg, javul a glükóztolerancia, ezáltal a cukorbetegek állapota is.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!