Ez a tragédia mindenkit óvatosságra inthet!

Három holttestet találtak kedd délután egy nagykanizsai lakásban, mondta Takács Tivadar, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek.
A házaspár és tízéves kislányuk halálát valószínűleg füstgázmérgezés okozta.

A rendőrség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt indított büntetőeljárást, mely során vizsgálják az eset körülményeit.

A Nagykanizsa Online helyszíni információi szerint a nőt a fürdőkádban, a férjét és lányát a lakás másik részében találták meg. A tragédiát a lap szerint az okozhatta, hogy a fürdőszobai elszívó visszaszívta a pelletkazán égéstermékét a kéményből, miközben minden ablak zárva volt. 

Számos esetben a lakásokban kialakuló tüzet – főleg éjjel – a benntartózkodók már csak túl későn, vagy egyáltalán nem észlelik, ami súlyos sérüléshez, esetleg halálhoz vezethet. Egy lakástűz esetén csak néhány perc áll a lakók rendelkezésére, hogy felmérjék a helyzetet és biztonsággal elhagyják az otthonukat. Így kerülnek a képbe az otthoni füstérzékelők, melyek nagyjából egy percen belül jeleznek, így adva nagyobb esélyt a menekülésre és a túlélésre. A lakóépületek helyiségeiben kialakuló tüzeknél a tűz kezdeti szakaszában már keletkezik füst. A füstérzékelő a helyiségben jelentkező füstöt alkotó kisméretű lebegő anyagszemcséket érzékeli és még időben riasztja a benntartózkodókat, így lehetőség nyílik az égő lakás biztonságos elhagyására.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!