"Nem voltam rosszban senkivel a kollégák közül, de igazán jóban csak Takács Marikával és Tamási Eszterrel. Amíg éltek, összejártunk.”

Élete utolsó évében, már betegen talált biztonságra Baleczky Annamária (†70) Budán, egy gyönyörű idősek otthonában, ahol szerették és tisztelték.

A tévés legenda, aki nem szerette az ismertséget, de akit megviselt a mellőzöttség is, pénteken halt meg. Húsz éve egy tollvonással küldték el a Magyar Televízió bemondóit, közöttük őt is. Nem akart képernyőre kerülni, a rádióban kezdte pályafutását, de egy barátja beajánlotta a csinos lányt a televízióhoz, így 26 évig konferálta az Esti mesét, filmeket, vezetett szilveszteri műsorokat.

„Szerettek a nézők, ám én nem az ismertséget, mert zárkózott, háttérbe húzódó alkat vagyok, még a tévében sem néztem magam vissza' – árulta el pár éve a tévés a régi időkre emlékezve, amikor is zsákszámra kapta a leveleket a nézőktől. – 'Nem voltam rosszban senkivel a kollégák közül, de igazán jóban csak Takács Marikával és Tamási Eszterrel. Amíg éltek, összejártunk.”

Baleczky Annamária büszke lehetett a pályafutására, imádták a nézők

Annamáriát annak az otthonnak a lakói is felismerték, ahová néhány éve, férje halála után költözött. Eladta újlipótvárosi lakásukat, s önálló kis apartmant vásárolt az intézményben, mert egyedül nem tudta volna fenntartani hatalmas otthonát, ott viszont gondoskodtak róla.

– Szerette a rendezvényeket, a filmvetítéseket, de sokszor a szobájába vitték neki a reggelit, a vacsorát. Sokat nézte a tévét, olvasgatott, de rokonok nem nyitottak rá ajtót, nem volt családja szegénynek. Két civil barátnője látogatta időnként, csokoládéval, édességgel kedveskedtek neki – tudtuk meg az idősotthon egyik lakójának hozzátartozójától.

 

A siker, a népszerűség megadatott az egykori műsorvezetőnek, a család azonban nem. Orvos férje a tévéképernyőn keresztül szeretett bele, s a rádiós Kondor Katalin (71) hozta őket össze egy nőgyógyászkongresszuson. Nagy szerelem lett, gyors házasság. Szépen éltek, járták a világot, mindig kitartottak egymás mellett, de gyerekre hiába vártak. Akkor még nem létezett lombikprogram, ezért a bemondónő 30 évesen szeretett volna örökbe fogadni, ám a férje nem akart „idegen gyermeket”.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!