A friss nyugdíjasok több pénzt kapnak, mint az évekkel ezelőtt nyugdíjba vonulók.

Árulkodó adatok jelentek meg a nyugdíjakról az Állami Számvevőszék jelentésében, amit a 2019-es költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadási törvényjavaslathoz csatoltak - írja a Privátbankár.

A jelentésből kiderül, hogy a nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülők száma évek óta csökken (2017-2020. január közt közel 3 százalékkal), ez idő alatt a teljes havi ellátás átlagos összege 15,6 százalékkal emelkedett.

Ez a nyugdíjak összegét tekintve azt jelenti, hogy míg 2017. januárjában a teljes ellátás havi átlaga 112 005 forint volt, addig 2020. januárjában 129 444 forint.

Ebből világosan kiderül, hogyan térítik el az új nyugdíjasok járandóságai az egy főre jutó ellátásokat. Ennek oka pedig az induló nyugdíjak egyre magasabb összege, ami mind nagyobb differenciát okoz az idősek között

Az utóbbi három évben az alábbi – a későbbi nyugdíjba beépülő – emeléseket hajtották végre (nem sorolják ide a prémiumot, vagy az Erzsébet-, illetve rezsiutalványok értékét, mert azok egyszeri kifizetések voltak):

    2017 november: 0,8 százalék
    2018 január: 3 százalék
    2019 január: 2,7 százalék
    2019 november: 0,7 százalék
    2020 január: 2,8 százalék

Ezek és a 2017. januári havi átlag szorzata 123 631 forintot ad ki 2020 januárjára. Az ÁSZ jelentésében viszont 129 444 forint szerepel utóbbi időpontra. A különbözet 5813 forint: ennyivel volt tehát magasabb az idén év eleji nyugdíj átlaga, mint ami az emelésekből adódna.

A lap szerint az lehet a magyarázat, hogy az időközben nyugdíjassá válók induló ellátásának összege húzza fel az átlagot. Az elmúlt évek intenzív béremelései sokkal jobb helyzetbe hozták a most nyugdíjba vonulókat, mert a járandóságuk kiszámításakor magasabb béralapról indulhattak, mint az aktív éveiket korábban befejezők. 

Tény viszont az is, hogy az elmúlt évek intenzív béremelései sokkal jobb helyzetbe hozták a most nyugdíjba vonulókat, mert a járandóságuk kiszámításakor magasabb béralapról indulhattak, mint az aktív éveiket korábban befejezők.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!