A turistahajó egy nagyméretű luxushajóval ütközhetett össze.

Hét ember meghalt, miután két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a Parlamentnél szerda este negyed 10-kor. A 34 főt szállító turistahajó egy nagyméretű luxushajóval ütközhetett össze. A nagyméretű hajó elsodorta, maga alá gyűrte a Hableány elnevezésű turistahajót, amely gyorsan elsüllyedt.

Tóth Mihály, az Európa Cégcsoport és a Panorama Deck Kft. szóvivője szerda éjszaka azt mondta: rutinszerű hajós városnézés közben történt a baleset. Közölte azt is, hogy a hajót folyamatosan szervizelték, műszaki hibáról nem tudnak.

Több ember hollétéről nem lehet tudni, őket nagy erőkkel keresik. Hét embert szállítottak kórházba.

A hatóságok - köztük a honvédség segítségével - azonnal megkezdték a kutatást a Duna teljes szakaszán. 96 hivatásos tűzoltóval, tűzoltóautókkal, speciális műszerekkel is keresik a túlélőket. A keresés elhúzódó folyamat lesz, amelyet nemcsak egész éjjel nehezített az eső, hanem csütörtökön is egész nap csapadék várható, ráadásul éppen most érkezett meg az ár a Dunán.

A roncs a Margit híd pillérétől három méterre van a Duna mélyén. Egyelőre nem tudták kiemelni.

Vélhetően ezzel a hajóval ütközött össze a turistahajó:

A Viking Sygin nevű svájci illetőségű, a németországi Passauba tartó hotelhajó lehetett a baleset másik elszenvedője. A Vesselfinder útvonalkövető funkciója alapján ugyanis a Viking Sygin és a Hableány keresztezte egymást útját a Margit hídnál, majd a Viking Sygin nem sokkal később kikötött a Carl Lutz rakpartnál Újpesten, és jelenleg is ott áll.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!