A vize majdnem oly tiszta, akár a desztillált víz!

A Szent Anna-tó az egyetlen vulkanikus eredetű tó Romániában. A Csomád-hegységben található, Hargita megyében, az Olt folyó bal völgyében, nem messze Tusnádfürdőtől.

A tó egy kialudt vulkán, a Büdös-hegyen lévő Nagy-Csomád egyik kráterében jött létre, és természetvédelmi területet alkot a Mohos-tőzegláppal, mely az alvó vulkán másik, kisebb kráterében képződött. A tó vízében nincs oxigén, ezért is nem található benne élőlény. Ami azonban felettébb érdekes, hogy a tó vízének tisztasága közel áll a desztillált víz összetételéhez: mindössze 0,0029 milliliter ásvány lelhető fel benne!

A Szent Anna-tó kizárólag a csapadékból nyeri a vízkészletét, nincsenek forrásai.

 

Kevesen tudják, hogy a Szent Anna-tó remek időjárás-előrejelző. A helybéliek szerint, a tavat körülölelő vulkanikus kőzetekből bizonyos szagok áradnak annak függvényében, hogy milyen idő várható. Erős, csípős szagot érezni például eső, vihar előtt, ennek hiányában pedig napos, derült időre lehet számítani.

A jelenségnek tudományos magyarázata is van: bár kialudt vulkánról van szó, a hegyben még mindig zajlanak posztvulkanikus tevékenységek, melyek rendkívül érzékenyek a légnyomásra. Amikor a légnyomás visszaesik, a gázok, mint például a kén és a szén-dioxid, kiáramlanak a felszínre, és a repedésekből csípős szagot árasztanak annak jeleként, hogy eső lesz.

A Szent Anna-tó legendája

Sok változat ismert. Egy közülük, mely szerint két ifjúnak össze kellett volna házasodnia. A lány, Anna, semmiképp sem akarta ezt a frigyet. Nem szerette a fiút, az nem is volt számára férjnek való, de a szülei kényszerítették rá, mert vagyonos, jó családból való volt.

ák meg. Ezért kapta a tó a Szent Anna nevet. A partján egy kápolnát építettek, ahol minden évben szertartást rendeznek, melynek keretében a tavat is megszentelik.Az esküvő estéjén a menyasszony elszaladt, és belevetette magát a tóba. Élettelen testét soha nem talált

 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!