Legendás műsor és legendás munkatársak. Idézzük fel együtt őket!

Volt egyszer egy műsor. Mai szemmel nézve szegényes stúdió-berendezéssel, átlagos asztalokkal és székekkel, mégis milliók nézték az Ablakot - írja az Újságmúzeum.
Mert újfajta hangot ütött meg és mert olyan riporterek szerepeltek benne - többek mellett - mint Déri János, Wisinger István, Horvát János, Feledy Péter, Király Zoltán. És ne feledjük, Bálint gazdát is ott ismerhette meg az ország.
Ki hinné, 37 éve, 1981-ben indult a szolgáltató magazinműsor, amelynek nevét a riporter Kovalik Károly találta ki, méghozzá a kórházi ágyában fekve. Mert, hogy az Ablak kilátást nyújt a nagyvilágra. Ezt szolgálta a műsor is, amely élőben ment és ez is adta az egyik varázsát.

Élőzni kevés riporter tud jól. Ők nagyon jól tudtak. Lubickoltak a szerepben és érezték, tudták, bár feszes a rendszer, ám az Ablakban olyan témákat, konfliktusokat is körbe járhattak, amelyekről amúgy akkoriban keveset beszéltek a televízióban.
Az Ablakban zárta a szívébe az ország Déri Jánost, a tragikus sorsú riportert. Vérbeli tévés újságíró volt, fanyar, utánozhatatlan humorral és az állandó igazságkereséssel. Nem túlzás, a Pocsék áruk fórumát várta a fél ország. Déri ösztönös volt, mindamellett kifinomult és intelligens. Nehéz elhinni, de gépészmérnöknek készült, aztán mégis jelentkezett a Magyar Televízió riporter kerestetik versenyére. Imádta a sportot, focikapus volt fiatal korában, de a tenisz is közel állt a szívéhez. Talán a legnépszerűbb riporter volt, amikor végigsöpört az országon a rémes hír, hogy Déri János súlyos beteg. Sajnos igaznak bizonyult a pletyka. A tüdejét támadta meg a gyilkos kór, itthon egy orvos sem vállalta, hogy megműti.

Déri viszont nem adta fel, végül Németországban feküdt kés alá. A műtét sikerült, ám sajnos már akkor tudni lehetett, nincs menekvés. Amikor Mexikóba utazott, hogy talán ott megmenthetik, az egész ország drukkolt neki. A drámai telefonos bejelentkezései - már rekedtes, meggyötört hanggal - mindenkit megviseltek. Végül 1992. április 29-én itthon, a szerettei körében aludt el örökre. Mindössze 41 éves volt.


Az Ablakban ismerhette meg az ország a kertészmérnök Bálint Györgyöt, vagyis Bálint gazdát, aki a kerttel kapcsolatban adott hasznos tippeket. Csak a szerencsén múlt, hogy egyáltalán megismerhettük, hiszen a II. világháború alatt vele együtt az egész családját koncentrációs táborba küldték, ám ő és egy testvére megmenekült, a többiek viszont soha többé nem tértek vissza. Bálint Györgynek hosszú életet rendelt a sors, ma is él, 99 esztendős. A fia is kertészmérnök lett, Bálint János dékán is volt a kertészeti egyetemen és számtalan könyvet írt. A „fiú” idén volt 72 esztendős.
Wisinger István kiváló szerkesztő-riporter a 75. évét tapossa, ma is dolgozik óraadó tanárként.


A kellemes hangú Horvát János (ő kubai nagykövetként is dolgozott egy időben) is kacskaringós pályát járt be, idén volt 74 esztendős.


A sármos Király Zoltán is köztünk van szerencsére, idén volt 70 éves. Országgyűlési képviselő is lett később, néhány éve pedig azzal került be az újságokba, hogy a tévés és politikusi múltja ellenére biztonsági őrként kénytelen dolgozni.
A kiváló riporter, Feledy Péter 75 esztendős volt idén, ő még az Ablak indulásának évében vette el feleségül a világbajnok tájfutót, Monspart Saroltát. A házasságuk azóta is tart, két gyermeket neveltek fel.
Az Ablakot milliók nézték. Déri János halálával viszont ez a műsor vesztett a varázsából. Még évekig létezett, de ne már más volt. A világ is. És Déri sem volt már. Ma talán már csak a negyven felettiek tudják, volt egyszer egy műsor, ahol nem kellett cicomás díszlet meg izgága főcím ahhoz, hogy milliók nézzék. Csak jó riporterek kellettek. Ma sajnos abból van a legkevesebb...

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!