Az asszony nem félt: meg akarta védeni azt, ami az övé.

A magyar-román-szerb hármashatár közelében található településen mostanában sok migráns fordul meg. A csempészútvonal változásával mindig újabb határmenti települések kerülnek célkeresztbe.

Az idegenek több portára is betörtek Majdányon. Főként a gyümölcsösökben és a kertekben, illetve az elhagyatott házakban garázdálkodnak.  Amikor kihívják a rendőröket, a migránsok a kukoricásokban elmenekülnek, ám később rendre visszatérnek.

A majdányi Dóró Magdolna szemtől-szembe találta magát a bevándorlókkal: 'Elkezdték ledobálni a pokrócaikat. Nekiestek azonnal a szőlőknek. Én addigra már ideértem, és fogtam a söprűt. Ordítottam nekik, hogy mars, mars.'

Az asszony a seprűvel kezdte csapkodni őket. Ösztönösen cselekedett. Nem mérlegelte, milyen veszélyben is van.

„Akkor ért el a nagy félelem, amikor felemelték a kezüket ököllel és elkezdték kiabálni, hogy „Allah akbar, Allah akbar”. A többiek, pedig az ég felé el kezdtek mutogatni az ég felé és mondták, hogy Allah, Allah.”

Egy másik majdányi ember, Fehér László is elmesélte a történetét: „Átjöttünk az öcsémmel. 28 migráns volt a lakásban. Az ablakokat kiverték, az ajtót felfeszítették. A padláson voltak. Szobákban voltak. Minden irányba voltak. Kizavartuk őket 3-4 alkalommal. Visszajárnak. Ma reggel is voltak. Az ajtót sem tudom bezárni.” Azt mondja nem ez volt az első eset, hogy Közel-Keletről érkező férfiak hatoltak be az épületbe. A padlás és a feldúlt szobák is arról árulkodnak, hogy itt húzták meg magukat. Forrás

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!