Egy napon a feleségem meglepő dolgot mondott:
– Szeretlek, de tudom, hogy van még egy nő aki ugyanúgy szeret téged mint én, és szeretne több időt tölteni veled. Édesanyád.
Édesanyám 19 éve özvegy. Nagyon zsúfolt volt az életem sajnos, a munkám nagyon fárasztó, plusz 3 gyerek. Anyámat ritkán látogattam meg. Hozzánk is csak néha jött, mert távol élünk egymástól.
Azon az estén felhívtam őt és meghívtam vacsorázni. Csak mi ketten.
– Mi történt, jól vagy? – kérdezte az anyám aggódva.
Édesanyám mindig rosszra gondol, ha a telefonja este későn csörög. Persze boldogan igent mondott.
Péntek délután izgatottam mentem az édesanyámhoz. Olyan szép és izgatott volt!
Az ajtóban állt, elegánsan felöltözve, a haja is beszárítva. Mosolygott, de láttam rajta, hogy szomorú.
Egy szép étterembe mentünk, édesanyám belém karolt, és úgy lépkedett, mint egy igazi hölgy, nagyon boldog és büszke volt.
Vacsora közben azokról a dolgokról beszélgettünk ami mostanában történt velünk. Amikor hazavittem azt mondta, hogy örömmel eljön velem vacsorázni máskor is, de akkor ő hív meg.
Néhány nappal később az anyám meghalt, szívinfarktust kapott, minden olyan hirtelen történt, nem tudtam segíteni neki. Mint kiderült, a rohamnak voltak már előzményei, de ezt nekem nem mondta.
Pár nap elteltével kaptam egy levelet abból az étteremből ahol együtt vacsoráztunk. A levelet édesanyám hagyta ott:
'A második vacsorát kifizettem előre, de nem vagyok biztos abban, hogy el tudok menni. Két személyre van kifizetve. Ha én nem leszek, menj el a feleségeddel. Lélekben én is veletek leszek! Nem akartam mondani neked, de nagyon beteg vagyok - ezért láttál szomorúnak azon a felejthetetlen közös vacsorán. El sem tudom mondani neked, hogy milyen sokat jelentett számomra a veled együtt töltött este. Szeretlek fiam!'
