Az ima átírása sokakat felháborított.

Ferenc pápa már korábban beszélt arról, hogy a római katolikus egyháznak meg kellene változtatnia a Miatyánk ima azon részét, hogy „ne vigy minket a kísértésbe”. Erre azért van szükség, mert Isten nem viszi kísértésbe a saját gyermekeit, azt a Sátán teszi, így aztán a helyes megfogalmazás így hangzik: 

ne engedj minket kísértésbe esni.

Az imát Jézus arámi nyelven mondta el, a legelső fellelhető írásos formája pedig ógörögül található meg.A francia katolikus egyház hasonló megfontolásból már korábban változtatott a szövegen.

Az új változatot 16 évnyi kutatás előzte meg, és most hagyta jóvá hivatalosan a pápa.

„Ez az Úr imája, és nem a pápáé. Nem változtathatja meg Jézus szavait” – fogalmaztak a méltatlankodók. Szerintük Ferenc pápa összezavarja a híveket, és ezzel feszültséget is generál az egyházon belül.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!