Daniel Volpe egy a Parkinson-kórosokat gondozó rehabilitációs egység vezetője a velencei St. John of God kórházban. Emellett zenész.
Volpe 2010-ben egy ír táncközpontban lépett épp fel, amikor valami váratlan történt. Egy férfi, aki Parkinson-kórban szenvedett, a táncparkettre tartott, és miközben csak üggyel-bajjal, instabilan jutott el odáig, ott hirtelen már semmiféle segítséget nem igényelt a mozgáshoz. Különösebb erőfeszítés nélkül táncolt, mintha egy másik emberré változott volna.
Az ír tánc során a felsőtest és a kezek viszonylag keveset mozognak, merevek, miközben a lábak — főként a lábfejek — nagyon elfoglaltak, folyamatosan munkában vannak. A gyakori irányváltások, a kimért, precíz lépések azt eredményezik, hogy egy ír táncos mindig váltogatja a súlypontját, egyik lábáról a másikra helyezve azt.
Amikor Volpe visszatért Olaszországba, 24 parkinsonos beteg bevonásával hozzálátott egy kísérlethez. Kettéosztotta a csoportot, tucatnyi ember hagyományos fizioterápiában részesült, a csapat másik felét pedig táncolni tanították.
Az eredmény több mint meggyőző, egyszerűen bámulatos. A 6 hónapos kísérlet során a fizioterápia is hatásosnak bizonyult, segített a pácienseknek kontrollálni a mozgásukat, azonban az ír tánc még ennél is látványosabb eredményt hozott.
Gyakorlatilag minden kategóriában jobban teljesítettek a táncosok, jobb lett az egyensúlyérzékük, a járásuk, mozgásuk.
Volpe úgy véli, hogy maga az egyértelmű, ritmusos, világos mintázatokkal ellátott zene irányítja a táncot.
