Hogy lehet ez?

Lesz, akinek plusz 50 ezer forint is járhat novemberben, más pedig egy fillért sem kap. Hogy lehet ez?

Már júliusban váratlanul ért több nyugdíjast, hogy bár emelésről szóltak a hírek, ők nem kaptak több nyugdíjat. Ennek oka, hogy utólagos emelés, korrekció csak azokat a nyugdíjasokat illeti meg, akik 2021. december 31-ig nyugdíjba vonultak. Aki idén mentek nyugdíjba, nem kapnak emelést, annak ellenére hogy számukra is ugyanolyan meredeken drágul az élet. 

Tehát aki idén ment nyugdíjban, jó eséllyel november sem számíthat kompenzációra az infláció miatt, ahogy nekik júliusban sem járt.

Novemberben kb. 1,8 százalékos emeléssel számolhat közel 2 millió magyar nyugdíjas, ha a kormány a törvényben előírtak szerint határozza meg annak mértékét. Amennyiben így lesz, mivel százalékos emelésről van szó, a többségnek, akiknek az egyébként is alacsony juttatása mindössze pár ezer forinttal emelkedik.

2022 januárjában az öregségi nyugellátás átlagos összege 164 102 forint volt, ebben már benne van az 5 százalékos emelés. Amikor a soron kívüli, évközi emelést végrehajtották, az plusz 3,9 százalékot jelentett, azonban nem a július havi, hanem 2021-es év decemberi nyugdíjhoz képest. A novemberi emelés alapját sem a 2022. októberi, hanem a 2021. decemberi nyugdíjösszeg fogja képezni. 

Az átlagos nyugdíj összege így nagyjából 173 ezer forintra emelkedik novemberben. Visszamenőleg pedig 11 havi nyugdíjkorrekció is járhatna, amely a nyugdíjátlag összegét kapó esetében 32 500 forintot jelenthet egy összegben.

Ehhez jöhetne még hozzá a nyugdíjprémium is, bár azt a gazdasági növekedés alapján számítják, mely éppen olyan kiszámíthatatlan jelenleg, mint az infláció.

Azonban biztosat még nem lehet mondani, milyen összegű kifizetések érkeznek majd az időseknek, amíg a kormány nem hoz döntést és nem jelenik meg a hivatalos rendelet arról, mennyi lesz az idei nyugdíjkorrekció, illetve a nyugdíjprémium összege. A kormány tavaly is eltért a számítástól a nyugdíjprémium esetén a nyugdíjasok javára: a nyugdíjjal arányos juttatás helyett egységesen 80 ezer forint prémiumot fizettek a nyugdíjasok számára, amivel főleg az járt jól, akinek a nyugdíja nagyon alacsony. Így tehát idén sem biztos, hogy a törvényi előírások szerint emelnek a nyugdíjakon, akár magasabb százalékot is meghatározhatnak.

A Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület azt a javaslatot tette, hogy novemberben 10 százalékpontos nyugdíjkorrekciót hajtsanak végre és további rendkívüli emelést is javasolnak a kevés nyugdíjból élők számára. A legutóbbi Krmányinfón Gulyás Gergely miniszter a nyugdíjemelésről annyit mondott, hogy annak mértékéről szeptemberben dönt a kormány. 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!