2020. január 1-jén már hatályba is lépnek.

Belügyminiszteri módosító rendelet jelent meg a házi kutakra vonatkozó szabályozás egyes kérdéseire vonatkozóan. A módosítások már néhány hét múlva, azaz 2020. január 1-jén már hatályba is lépnek.

A Magyar Közlönyben megjelent, 'A belügyminiszter 43/2019. (XII. 14.) BM rendelete vízgazdálkodási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról' című rendelet több módosítást is tartalmaz, amely érinti a kerti kutakat illetve azok telkének tulajdonosait is.

A jogszabály előírja, hogy a felszín alatti vízilétesítmények helyét meg kell határozni. Ebbe a körbe tartoznak a települési önkormányzat jegyzőjének engedélyéhez kötött kutak is. A jegyző azokat a kutakat engedélyezi, amelyekből évi 500 köbméternél kevesebb talajvizet vesznek ki egy olyan telken, amelyen ház - vagy házra építési engedély - van.
Tipikusan ilyenek a kerti öntözésre használt kutak, illetve a házi szükségletre szolgáló kutak is, de az utóbbiaknál ellenőrizni kell a víz minőségét is.
A jegyző által engedélyezett kutak helyét vízszintes koordinátákkal - vagy az egységes országos vetületi rendszerben (EOV), vagy pedig a földrajzi szélesség és hosszúság megadásával - kell megjelölni.
Ez engedmény a vízügyi hatóság által engedélyezett kutakhoz képest, mivel azoknál még a Balti-tenger szint feletti magassági értéket is meg kell adni. Erre vonatkozó előírást szintén tartalmaz a rendelet.

A rendelet szól még arról is, hogy a jegyző által engedélyezendő kutak tervezésére nem vonatkozik az az előírás, amely szerint a terveket csak a külön rendeletben előírt jogosultsággal rendelkező tervező készítheti.

Ez elvileg jelentheti azt is, hogy ezekre a kutakra nem kell tervet készíttetni.

A következő módosítás értelmében, a jegyző által engedélyezett kutak megszüntetését nem csak szakképzett kútfúró végezheti. A rendeletmódosítás szövegezése ugyanis egy korábbi jogszabály, a '101/2007. (XII. 23.) KvVM rendelet a felszín alatti vízkészletekbe történő beavatkozás és a vízkútfúrás szakmai követelményeiről' vonatkozó pontjánál kivételt ír elő. Eszerint a hivatkozott 2007-es rendelet vonatkozó pontja (13. § (2) bekezdés) 'a települési önkormányzat jegyzőjének hatáskörébe tartozó ásott vagy vert kút kivételével' szövegrésszel egészül ki, ami kivétel beemelését jelenti az eddigi gyakorlatba.

Végül a kútfúráshoz szükséges képesítési előírás is változik. Jelenleg kútfúró lehet az is, aki szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkezik és az elsajátított kút-kivitelezési gyakorlatot igazolja. Ez a lehetőség a jövő év első napjától megszűnik.
 
A hazai, nem gazdálkodásra használt kutak kérdése nagy figyelmet kapott az utóbbi időben. Különösen a fúrt kutak helyzetrendezésének egyes kérdései, az illegálisan létesített kutak bejelentésére vonatkozó határidők, majd annak módosítása. Fúrt kutak esetén épp egy éve fogadtak el jogszabálymódosítást a bejelentési moratórium határidejének kitolásáról, melynek alapján a nem az előírtaknak megfelelően létesített kutak helyzetét 2020. december 31-ig van lehetőségük rendezni a tulajdonosoknak. 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!