Pár héten belül érezhető lesz a hatás.

Napi téma, és mindenki érzékeli, hogy egyre emelkednek az árak. A termékek és szolgáltatások árai is.

A KSH adatai szerint az augusztusi infláció 15,6 százalékos volt, a nyugdíjas infláció ennél valamivel magasabb, 15,7 százalék. Az érvényes törvények szerint mégsem ehhez, hanem az év első nyolc hónapjának átlagához, a 10,7 százalékos inflációhoz kell igazítani a novemberben esedékes nyugdíjemelés összegét.

Az idei évben eddig kapott, összesen 8,9 százalékos emelés nagyon messze van az áremelkedés tényleges nagyságától, és ezen nem sokat segít a novemberben elvileg járó további 1,8 százalékos nyugdíjemelés.

Amennyiben a kormányzat nem változtat a jelenlegi rendszeren, és marad a törvény szerint járó, összesen 10,7 százalékos emelés, akkor az időskorúak vásárlóerejüknek legalább tíz százalékát elveszítik – vallja Farkas András nyugdíjszakértő, a Nyugdíjguru.hu alapítója.

Súlyosbítja a helyzetet, hogy elemzők az év végére már 20 százalék fölötti pénzromlást jósolnak, de akad olyan vélemény is, amely szerint az év utolsó harmadában akár 24 százalékra is gyorsulhat az infláció.

A rezsicsökkentés részleges kivezetése, illetve a magas infláció – amely több élelmiszer esetében is 30 százalék fölötti, egyes tételek esetében pedig eléri a 60-70 százalékot – a legszegényebb 300 ezer nyugdíjas esetében már az éhezés veszélyét is felveti – hívta fel a figyelmet a szakértő.

Farkas szerint súlyosbítja a helyzetet, hogy amennyiben nem iktat be újabb emelést a kormány, úgy az év utolsó harmadában semmi nem védi a magyar nyugdíjasokat.

A novemberben várhatóan kézhez kapandó újabb, 1,8 százalékos emeléssel együtt is csak a fele akkora lesz az emelés, mint amekkora lesz az év utolsó harmadában a várható infláció.

Ezt egy decemberi, az infláció tényleges mértékét megközelítő nyugdíjemeléssel lehetne legalább részben ellensúlyozni. Hasonlóképpen pozitív kormányzati döntésre lenne szükség a 2023. évre szóló inflációs előrejelzés mértékét illetően is, amely a 2023. évre szóló költségvetési törvény szerint 5,2 százalék, vagyis ennek megfelelően 2023. január 1-jétől a nyugdíjakat csak 5,2 százalékkal kellene emelni.

Farkas András javaslata szerint a legszegényebb rétegen azzal is segíthetne a kormány, hogy a nyugdíjprémium egy részét vagy akár egészét is nekik juttatná. 

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!