Mások is felfigyeltek arra, hogy kezelte a kellemetlen helyzeteket.

Sokak számára ismerős a helyzet, amikor felnőttként próbálunk áthaladni a szupermarketen egy türelmetlen gyermekkel, aki visítozik.

Ezúttal egy nagyapáról van szó, aki sajátos módot talált a hároméves unokája kezelésére.

Egy nő a közértben vásárolva figyel el a kisfiúra és nagypapájára. A gyerek sikoltozva, kezében mindenféle dolgokkal rohangál, és néhány élelmiszerbe bele is harap. Ám nagyapja teljesen higgadt:

– Nyugalom, William, már nem fog sokáig tartani. – mondja. És a gyerek nem sokkal később valóban megnyugszik.

Az unoka egy másik kitörése után a nő ezt hallja.

– Minden rendben William. Csak egy pár perc William, és mi már nem leszünk itt. Tarts ki, fiú.

Amikor a pénztárnál a kisgyerek bedob pár dolgot a kosarukba, a nagypapa ezt mondja:

– William, William, nyugi haver, ne idegeskedj. 5 perc alatt otthon leszünk, addig maradj nyugodt, William.

A nőt nagyon lenyűgözte, ahogy a nagypapa kezelte a helyzetet, ezért miután fizetett és betette a szatyrát az autóba, utánuk megy, és ezt mondja:

– Semmi közöm hozzá, de meg kell mondjam, hogy teljesen lenyűgözött, ahogyan bent csinálta. Egész idő alatt nyugodt volt, nem számított, mennyire borzalmasan viselkedett az unokája, ön higgadtan kezelte, mintha a dolgok teljesen rendben lennének. William nagyon szerencsés, ön csodás nagypapa.

– Köszönöm – mondja a nagypapa -, de én vagyok William. A kis rosszcsont neve Kevin!

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!