Egy fiatal nő őszintén beszélt a közte és az édesanyja közötti kapcsolatról.
(Ugye ismerős?)
Az anyám 73 éves, kicsit félve odarak nekem néhány körtét – Fiam nem szépek a körték, de jóízűek, tudom, hogy szereted. Elteszem a körtét és a házi tejet is, és már indulok is.
Teszem a dolgom, élem az életem, és édesanyámhoz csak akkor megyek amikor időm van rá. Dolgozom..., ott a család, a gyereknek...., új kabát kell, jön a vízvezeték szerelő...., a barátnőmék meghívtak a hétvégére vacsorára..., sok dolgom van, így csak akkor megyek, amikor van egy kis szabadidőm.
Ha megyek, mindig viszek neki valami finomat. Megkérdezem, hogyan telnek a napjai, ő pedig elmeséli, hogyan élnek az apámmal. Néha vitatkoznak, de aztán kibékülnek. Min tudnak vitatkozni még ebben a korban?
Meghallgatom őt, majd ismét elmegyek. Az anyám mindig aggódik: meg ne fázzak, öltözzek fel rendesen és tegyek sálat a nyakamba. Mindig azt mondja, hogy túl sokat dolgozom, ideje lenne már pihenni is egy keveset. Az anyám tisztában van vele, hogy az élet nem könnyű, ezért nem haragszik meg rám, mert ritkábban látogatom meg.
40 kilométer távolságra lakunk egymástól. Rendszeresen felhívom. Meghallgatom a mondandóját: mi volt a piacon, hogy van a testvére, milyen a kert, mi van a macskával és hasonlók. Nem igazán érdekelnek, de tudom, hogy az anyám életében ezeken a dolgokon kívül más nem igazán történik.
Nagyon bosszant amikor arról panaszkodik, hogy beteg és nem megy orvoshoz, tőlem kérdezi, hogy milyen gyógyszert szedjen. Én nem vagyok orvos! A múltkor mondtam is neki, hogy mennyire dühít, hogy folyton csak panaszkodik.
Aztán megkérdezi kedvesen – Kinek panaszkodjak, ha nem neked?
Meghallgatom amit mondd, de közben rájövök arra, hogy milyen rideg vagyok...
Aztán egy nap egy furcsa álom után azzal a felismeréssel ébredek, hogy a szüleimnek rajtunk kívül nincs senkijük.
Mi marad öregkorra? A család!
Ki törődjön velük, ha nem a lányuk és annak családja?
Minden dolgomat félreteszek és édesanyámhoz indulok. Boldogan fogadnak, anyám húst süt nekem, apám borral kínál. Én nem ihatok, hiszen vezetek, apám egyedül kortyolgatja a bort, közben jókat nevetünk.És megígérem, hogy legközelebb itt alszom, és koccinthatunk...
Felveszem az anyám pulóverét, mert fázom, anyám bekapcsolja a sütőt, hogy melegebb legyen a konyhában. Pillanatok alatt összerak egy olyan süteményt, amin én órákig kínlódnék. Jóízűen megeszem. Látom a szemében csillogó büszkeséget.
Ismét gyereknek érzem magam, akinek semmi gondja nincs, mert körülveszi két ember feltétel nélküli szeretete.
Drága anyám, azt kívánom, hogy élj nagyon sokáig! Azért mert nem tudom milyen az amikor nem hallom a hangod, nem tudom hogyan élhetnék, ha te nem lennél.
Megértettem, hogy nem fontos a gyerek új kabátja, a barátnőm meghívása, a rendrakás és a fodrász. Az a fontos, hogy amikor időnk van, lássuk egymást. És ne rohanjunk! Legyen időnk egymásra.
Mert az idő könyörtelenül telik, és egyszer majd azt vesszük észre, hogy meglátogatnánk őket, de már nincs kit....
(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!
