Ez már a jövő évre is vonatkozik!

Minden nyugdíjas január elsejétől 3 százalékos nyugdíjemelést kap, ez már teljesen biztos.

Ez a 3% megegyezik a jövő évi tervezett inflációval. Idén, azaz 2017 novemberében a nyugdíjasok plusz pénzt is kapnak, amelyre 32 milliárdot különítettek el. Jövő évben a nyugdíjasokra mintegy 300 milliárdot tett félre a kormány.

A kormány a 2018-as esztendőre 4,1 százalékos gazdasági növekedést jósol, amely 2019-ben 3,8, majd 2020-ban 3,7 százalék lehet. Ez a GDP bővülési ütemét jelzi. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint ezek a számok a következők lesznek 2018-ban 3,1%, 2019-ben 3% majd 2020-ban 3 százalék.

Ezzel egy időben az MNB számait is megismerhettük. 2017-ben 2,3 százalékos pénzromlással számolnak. Ezekből a számokból már lehet következtetéseket is levonni a nyugdíj 2018-ban számaival kapcsolatban. Minden nyugdíjas az elkövetkezendő 4 évben fog kapni egyszeri plusz juttatást és az inflációval megegyező nyugdíjemelést is. Többen azt sem zárják ki, hogy újra lesz valamilyen extra juttatás, amely 2016-ban az Erzsébet-utalvány volt. Idén novemberben érkezik egy inflációs nyugdíjnövelési kiigazítás, amely 0,7 százalék körül lesz.

Ebben az esetben a 2017-es évre egészen január 1-ig visszamenőleg megkapja a nyugdíjas a plusz 560 Ft-ot havi szinten. Ha a 2017-es pénzromlás 2,3 százaléknál is magasabb lesz, úgy ennek fényében is korrigálni fogják a nyugdíjat. Természetesen e-mellé még jár az 1,6 százalékos nyugdíjnövelés. A november havi nyugellátással várhatja minden nyugdíjas ezeket az emelt összegeket.

2018-ban ugyanezzel a módszerrel fogják kiszámolni a nyugdíjnövekedést. A nyugdíj 2018-ban, a jövő évre tervezett 3 százalékos inflációnak köszönhetően az átlagnyugdíj mintegy 128 000 Forint körül fog alakulni és ez 3800 Forintot jelent havi szinten.

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!