Évente 2 milliárd forint fölé rúg a jogosulatlanul felvett nyugdíjak összege.

Évente 2 milliárd forint fölé rúg a jogosulatlanul felvett nyugdíjak összege. Ebből a legnagyobb szeletet az elhunyt rokonok után felvett nyugdíjak teszik ki. De meddig jár egyáltalán az elhunytnak nyugdíj? Hogyan lehet lemondani?

Éves szinten hihetetlenül magasra rúg a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál a jogalap nélküli kifizetések összege. A statisztikák szerint 2015-ben 2,6 milliárd forintot fizettek ki ilyen címen, de 2016 első félévében is már 1,5 milliárd forint felett járt ez az összeg. Ennek pedig a legnagyobb részét a jogosult elhalálozásából történő jogalap nélküli kifizetések teszik ki.  Tavaly a 2,6 milliárd forintból közel 1,7 milliárd forintnyi nyugdíjat utaltak el azért, mert - többnyire a közeli hozzátartozók - nem jelentették a jogosult elhalálozását. Ez, a jelenlegi 109 ezer forintos átlagnyugdíjjal számolva, több mint 15 ezer fő havi juttatását jelenti.

Amennyiben a folyósító szerv nem tudja visszautaltatni a jogalap nélküli kifizetést, (ha azt például postai úton fizették ki) akkor a nyugdíjfolyósító szerv határozatában előírásra kerül a tartozás megfizetése, mely az örökösök részére kerül megküldésre. Ez esetben a tartozás megtérítése postai csekken, vagy banki átutalással is megtörténhet.

Meddig jár a nyugdíj?
A nyugdíjast a halála napját magába foglaló hónap végéig esedékes ellátás illeti meg. A fel nem vett ellátást a nyugdíjas halálakor a vele közös háztartásban együtt élt házastársa/bejegyzett élettársa, gyermeke, unokája, szülője, nagyszülője, testvére igényelheti - ebben a meghatározott, egymást követő sorrendben - a halálesetet követő egy éven belül. Ezek hiányában pedig az örökös a hagyatéki végzés jogerőssé válása napjától számított egy éven belül.
A nyugdíjas személy elhalálozását (ha özvegy nem maradt utána) a halotti anyakönyvi kivonat másolatának az ONYF-hez való eljuttatásával kell bejelenteni. Forrás

(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!