Ha már kialakult, nehéz kezelni, viszont könnyű megelőzni.

A csontritkulás - orvosi szóval osteoporosis - a csont minőségi és mennyiségi változását jelenti, melynek során károsodik a csont szerkezete. A kezdetben tünetmentes, néma kórként is emlegetett betegséget hazánkban is elsősorban az érintettek magas száma teszi fontossá: a csontritkulás Magyarországon közel 900 000 embert érint, az Európai Uniós adatok szerint pedig minden harmadik menopauzán átesett nő és minden ötödik ötven év feletti férfi szenved ebben a betegségben.

Az osteoporosis olyan betegség, amely fokozatosan gyengíti a csont állományát, melyben előrehaladott állapotban a csont mennyisége annyira lecsökkenhet, hogy enyhe behatásra (pl.: álló helyzetből vagy akár alacsonyabbról történő eleséskor) vagy trauma nélkül is törés következhet be. A törések leggyakrabban a gerincen, a csuklón és a csípő csontjain jelentkeznek. A csonttörések fájdalommal járnak és maradandó rokkantságot is okozhatnak.

A kalcium a csontok felépítésében a csontok szilárdságáért felelős legfontosabb ásványi anyag, mely a táplálékunkkal kerül be szervezetünkbe. A bélbe került kalcium felszívódásában és csontokba való beépülésében, valamint a felesleges kalcium kiürítésében a fő szerepet a hormonok mellett a tápanyaggal bevitt D-vitamin játssza. A D-vitamint a szervezetbe többnyire inaktív formában visszük be, aktivizálása és átalakítása pedig a bőrben történik UV-sugárzás, vagyis a napfény hatására. Az aktív D-vitamin serkenti a bélben lévő kalcium felszívódását, csökkenti a kalcium vesén át történő ürítését, így emeli a vér kalciumszintjét. A D-vitamin aktiválja továbbá a csontban lévő csontfelépítő sejteket, hogy a csont struktúrájába beépítsék - mineralizálják - a kalciumot, megnövelve ezzel a csont szilárdságát.

A csontritkulás oka lehet

  • Az életkornak nem megfelelő táplálkozás: kalciumban túl szegény táplálék. A kalcium a csontépítésen kívül szerepet játszik az izomfelépítésben, a szívműködésben, az idegingerek továbbításában, valamint a véralvadásban is. Ahhoz, hogy létfontosságú funkcióit ellássa, a szervezet rákényszerülhet, hogy a csontban raktározott tartalékból merítsen, amely ezt megsínyli. A kalciumban gazdag étrend rendkívül fontos, mert csak 10-30%-át képes hasznosítani a szervezet, és ez az arány 50 éves kor felett még csökken.
  • Mozgásszegény életmód. A testmozgás hiánya kétségtelenül a csonttömeg fogyatkozásának egyik fő oka. Az ülő foglalkozás és a némely sajnos elkerülhetetlen tartós mozdulatlansággal járó betegség, magával hozza a csontok fokozott kalciumveszteségét.
  • Fehérbőrű vagy távolkeleti rassz. A fehér egyének, különösen, ha világos bőrűek és szőke hajúak, valamint az ázsiaiak jobban ki vannak téve a folyamatnak, mint a fekete egyének, akiknek csonttömege jelentősebb.
  • Vékony testalkat. A vékony testalkatú, alacsony, kevésbé izmos emberek is nagyobb kockázatnak vannak kitéve, mint testesebb társaik, akik-miután zsírszöveteik jóvoltából több ösztrogént termelnek- védettebbek.
  • Bizonyos gyógyszerek. Ide sorolhatók pl.: a túlságosan nagy adagban alkalmazott pajzsmirigyhormonok, ill. bizonyos, hosszú időn keresztül alkalmazott –mellékvesekéreg-hormonok az ún. kortikoszteroidok, amiket gyakran alkalmazzák pl.: asztma vagy ízületi gyulladások tartós kezelésére.
  • Korán bekövetkező menopauza. Az ösztrogénhiánnyal közvetlenül összefüggő okok miatt azok, akiknek korai menopauzájuk (a menstruáció elmaradása) volt, egyértelműen hátrányban vannak, ha nem kapnak megelőző kezelést.
  • Dohányzás. A dohányzás többféle úton-módon fejti ki hatását. Zavarja a kalcium felszívódását és előrehozza a menopauza időpontját.
  • Alkohol és koffeinfogyasztás. Az alkohol nagymértékű fogyasztása végzetes hatást gyakorol a petefészekre és gyorsítja a kalcium-vesztést. A koffeintúlzott fogyasztása - ideértve a kávét, a teát és a kólát is - ugyanezt a hatást fejti ki. E mellett még az álmatlanságot és a szorongást is növeli.
(̶◉͛‿◉̶) Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!