Ez után lesznek, akik még jobban szeretik, és olyanok is, akik még jobban gyűlölik...

 Gyurcsány Ferenc legfrissebb posztjára özönlenek a kommentek.

'Kezüket csókolom, nénik és bácsik! Zsazsa vagyok. Azt mondják, hogy az utcán találtak. Ketten voltunk. Én és a testvérem. Őt Totonak hívják. Elvittek bennünket egy helyre, ahol magányos kiskutyákra vigyáznak. Ma jött értem két csupaszbőrű ember, Anna és Feri. Azt mondták, hogy mostantól ők a barátaim, és elvittek Marcihoz. Már itt vagyok. 
Úgy hallom, fontos, hogy genetikailag homogének legyünk. Én azt hiszem, nem vagyok homogén. De igazából nem tudom, ez mit jelent. Ha magamra nézek, akkor nem tudom milyen fajtájúak voltak a szüleim. Én egyszerűen csak kutya vagyok. De állítólag így is szeretni fognak. 
Új barátaimnak volt egy másik kutyája. Úgy hívták, mint a testvéremet. Totó volt a neve. Ő meghalt. De azt nem tudom, hogy ez mit jelent. Csak most ő nincs itt. Állítólag nagyon szerették. Azt remélem, engem is szeretni fognak. 
Három hónapos vagyok. Sokat rosszalkodom, de Marci azt mondta, ő is szokott rosszalkodni, de Klári és Feri nem mérges emiatt. Talán rám se lesznek mérgesek.

(Fidó Bácsi Közhasznú Alapítvány és HEROSZ kiskunfélegyházi Szervezete menhelyéről hoztuk el Zsazsát, Kiskunfélegyházáról. Elképesztő tisztaság, rend, helyes emberek. Gondolom önkéntesek. Örülök, hogy találkoztam velük. Nagyon sok a bájos kiskutya, akik gazdira vágynak. Keressék őket, ha kutyára vágynak. Ők gazdit keresnek. És megérdemelnék.)'

Érdemes beleolvasni a poszt alatti kommentekbe!


HA TETSZETT A CIKKÜNK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!