Pénteken került kórházba, de nem javult az állapota.

Elhunyt Paudits Béla színművész. A Jászai Mari-díjas művész gondozója közölte a szomorú hírt, amely szerint a 68 éves színész elhunyt.

Pauditsot múlt pénteken szállították kórházba mert stroke-ot kapott.

Értesülések szerint a jobb oldala lebénult, de a hét elején még olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint jobban van, szerdán az intenzív osztályon azonban az életét vesztette.

Paudits Béla 1949. augusztus 19-én született Budapesten, 1971-ben végezte el a Színművészeti főiskolát, majd a József Attila Színházhoz szerződött. A Wikipedia szerint 1974-től 1984-ig a Madách Színház tagja volt, később öt éven keresztül szabadfoglalkozású színművész. 1986-ban szerzett diplomát a Vendéglátóipari Főiskolán. 1989-től újra szerepelt a Madách Színházban, munkássága elismeréseként 1993-ban Jászai Mari-díjat kapott. Önálló showműsorai mellett rendezéssel is foglalkozott. Forrás


HA TETSZETT A CIKKÜNK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!